I hate myself
Undorodom magamtól. Utálom azt, aki vagyok. De nem tehetek róla, ilyen vagyok és kész. Vajon miért vagyunk olyanok, amilyenek? Jó kérdés...
Emberek vagyunk és mind hibázunk..Miért van az, hogy azokat az embereket taszitjuk el a legjobban magunktól, akiket a legjobban szeretünk és remélhetőleg viszont szeretnek? Azokat az embereket pedig, akik hátba támadnak közel engedjük magunkhoz...
Akkor kezdeném az elejéről...Nikinek hivnak, egy 15 éves átlagos lány vagyok, átlagos problémákkal. Egy Komáromhoz közeli kis faluban élek a szüleimmel és a nagymamámmal. Nagyon szeretem a falusi életet, nekem a városi élet túl zajos, pörgős lenne. De lassan hozzá kell szoknom ehhez, mivel szeptemberben elkezdtem a középsulit és a vele járó kollégiumi életet. Nemigazán szeretem a koleszos életet..Hiányzik az ahogyan anyukám törődik velem, hiányzik az amikor apukámmal nézzük a focimeccseket és bohóckodunk, hiányzik a nagymamámmal való TV-nézés, beszélgetések.És persze a kutyusom is nagyon hiányzik, mert néha úgy érzem, hogy csak ő szeret igazán vagy még ő se...
Ezen a héten rájöttem,hogy az egyik szobatársam, Szilvi nagyon megváltozott, amióta felköltözött a folyosónkra Bianka. Bianka egy ártatalannak tűnő lány, viszont nagyon kell vele vigyázni, mert veszélyes és utálatos. Kár, hogy erre még csak most jöttem rá. A másik szobatársammal, Krisztinával Szilvi volt egy versenyen Nyitrán. Lemondott a hátam mögött elég csúnyán, olyanokat gondol rólam, amik rohadtul nem igazak. Ez hétfőn a fülembe jutott és egyszerűen már az hányingert kelt bennem, ahogy ránézek....Egyébként nem lenne vele semmi bajom, ha a szemembe mondaná ezeket és nem jópofizna. Egy csütörtök esti "beszélgetés":
Szilvi: Kriszti, te kezdted a beszólogatást.
Kriszti: Én ugyan nem, hanem a Bianka.
Szilvi: De ő nem mondott olyanokat, mint te.
Én: A Krisztina egyáltalán nem szólt be, csak elismételte, amit a Bianka mondott. Azért visszavehetnétek a tempbólók, mert Kriszti rosszul volt és nem kellett volna olyanokat mondani, hogy: "Ne nézzél olyan bamba szemekkel.", és, hogy "Ott az a függöny jólesz még valamire."
Szilvi: Kriszti, te elmondtad Nikinek, hogy miket mondtam hétfőn?
Kriszti: Csak valamit, mert nekem is rosszul esne, ha ezt csinálnád velem.
Én: Nem szeretem a kétszinű embereket, akik lemondanak, közbe nekem meg jópofiznak.
Szilvi: Én ezt egyáltalán nem akarom tagadni, hogy mit gondolok rólad.
ÁÁÁ szóval ő nem akarja tagadni,de közben nem mondja el nekem az igazat. És hoppá még Facebookról is letiltott. De ő tudja ;) És még én gondoltam őt az egyik legjobb barátomnak, úristen. Nagyot csalódtam, de már megszoktam...
Ezen a héten rájöttem,hogy az egyik szobatársam, Szilvi nagyon megváltozott, amióta felköltözött a folyosónkra Bianka. Bianka egy ártatalannak tűnő lány, viszont nagyon kell vele vigyázni, mert veszélyes és utálatos. Kár, hogy erre még csak most jöttem rá. A másik szobatársammal, Krisztinával Szilvi volt egy versenyen Nyitrán. Lemondott a hátam mögött elég csúnyán, olyanokat gondol rólam, amik rohadtul nem igazak. Ez hétfőn a fülembe jutott és egyszerűen már az hányingert kelt bennem, ahogy ránézek....Egyébként nem lenne vele semmi bajom, ha a szemembe mondaná ezeket és nem jópofizna. Egy csütörtök esti "beszélgetés":
Szilvi: Kriszti, te kezdted a beszólogatást.
Kriszti: Én ugyan nem, hanem a Bianka.
Szilvi: De ő nem mondott olyanokat, mint te.
Én: A Krisztina egyáltalán nem szólt be, csak elismételte, amit a Bianka mondott. Azért visszavehetnétek a tempbólók, mert Kriszti rosszul volt és nem kellett volna olyanokat mondani, hogy: "Ne nézzél olyan bamba szemekkel.", és, hogy "Ott az a függöny jólesz még valamire."
Szilvi: Kriszti, te elmondtad Nikinek, hogy miket mondtam hétfőn?
Kriszti: Csak valamit, mert nekem is rosszul esne, ha ezt csinálnád velem.
Én: Nem szeretem a kétszinű embereket, akik lemondanak, közbe nekem meg jópofiznak.
Szilvi: Én ezt egyáltalán nem akarom tagadni, hogy mit gondolok rólad.
ÁÁÁ szóval ő nem akarja tagadni,de közben nem mondja el nekem az igazat. És hoppá még Facebookról is letiltott. De ő tudja ;) És még én gondoltam őt az egyik legjobb barátomnak, úristen. Nagyot csalódtam, de már megszoktam...
